Garázdaság a gyógyszertárban

2014. 08. 21., cs - 10:41
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gáz- riasztófegyverrel fenyegetőzött egy férfi az egyik gyulai gyógyszertárban. A rendőrség várja a bűncselekmény tanújának jelentkezését.

A Gyulai Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy gyulai férfi ellen. A 60 éves F. Sándor gáz- riasztófegyverrel fenyegetett meg egy férfit és egy nőt, akik 2014. augusztus 20-án 14 óra 30 perc körül az egyik gyulai gyógyszertárban egy korábban vásárolt gyógyszert szerettek volna visszacserélni. A gyógyszertárban volt az egyik gyógyszerész családtagja. A 60 éves F. Sándor tudatta velük, hogy cserére nincs lehetőség és távozásra szólította fel őket. Elővett egy engedéllyel tartott gáz- riasztófegyvert és úgy adott nyomatékot a felszólításnak, hogy a fegyvert a kiadó ablakon keresztül ráfogta a 70 éves férfire. Lövést nem adott le, senki sem sérült meg. A Gyulai Rendőrkapitányság, valamint a megyei rendőr-főkapitányság „Körös” közterületi támogató alosztályának közelben járőröző rendőrei a bejelentést követően azonnal elfogták és előállították a gyógyszertárba érkezőket riogató, fenyegető férfit. A 60 éves F. Sándort garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gáz- riasztófegyvert és a hozzá tartozó lőszereket a rendőrség lefoglalta. A történtek előtt a gyógyszertárban vény nélkül kapható készítményt vásárolt egy férfi, aki szemtanúja volt vagy lehetett a bűncselekménynek. A Gyulai Rendőrkapitányság kéri őt, hogy jelentkezzen a rendőrkapitányság bűnügyi osztályán személyesen (Gyula, Béke sugárút 51., ügyszám: 04030/816/2014.bü.), vagy a 66/361-644-es telefonszámon, illetve a 107-es vagy a 112-es segélyhívón. A „Telefontanú” ingyenesen hívható zöld száma: 06-80/555-111 (hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 13 óráig).



Hírfolyam

 

Akcióban a „védelmi csoport”

Egy miskolci nő számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretében.

 

Látta a balesetet?

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság 20000/19175/2025. ideiglenes számon indított eljárást egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset miatt.

 

Túrázókon segítettek

Két soproni járőr és egy helyi polgárőr kutatta fel az eltévedt erdőjárókat a Lőverekben.

 

Fokozott ellenőrzés

A Tiszavasvári Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Hamis bélyegzővel próbálkoztak

A külföldiek azt gondolták, hogy az éj leple alatt nem tűnik fel a turpisság. Tévedtek. A tompai kollégák felfedezték a bűncselekményeket.