Garázdaság egy szeghalmi szórakozóhelyen
Gáz riasztófegyverrel ijesztett rá két vendégre egy férfi egy szeghalmi szórakozóhelyen. Erre az egyik vendég sörösüveggel fejen ütötte. A könnyű sérüléssel járó eset miatt a rendőrség büntetőeljárást indított, a fegyvert pedig lefoglalta.

A rendőrségre 2013. január 1-jén 6 óra 30 perc körüli időben bejelentést tett egy férfi arról, hogy az egyik szeghalmi szórakozóhelyen egy általa csak becenéven ismert férfi őt és barátját is megfélemlítette. Egy fegyverhez nagyon hasonló dolgot tartott a kezében, amit ráfogott a barátjára, majd felé irányította. A bejelentő azt is elmondta, hogy ekkor fejen ütötte egy sörösüveggel az illetőt, aki ezt követően kiment a szórakozóhelyről. A rendőrök a becenév alapján azonosították a férfit, majd keresni kezdték. A más városban lakó és egyébként időszakonként külföldön dolgozó 34 éves Sz. Pétert édesanyja lakásából állították elő. Az ütéstől megsérült, de állapota az elsődleges orvosi vizsgálat eredménye szerint nem súlyos. Megtalálták nála a gáz riasztófegyvert is, amivel a szórakozóhelyen riogatta a vendégeket. Elmondása szerint egy dunántúli vadászboltban vásárolta, de a viselésére nem volt engedélye. Lőszert egyébként nem tartott hozzá magánál. A történtekre nem tudott magyarázatot adni, ittassága miatt a részletekre sem emlékszik tisztán. A Szeghalmi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ellene, a gáz riasztófegyverét pedig a rendőrség lefoglalta.