Garázdaság és súlyos testi sértés kísérlet Decsen
Két helyi férfit hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított garázdaság vétség, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 38 éves, valamint egy 34 éves decsi lakos ellen.
A 38 éves férfi a nyomozás adatai szerint 2017. március 4-én délután Decsen a mellette személygépkocsival megálló 34 éves helyi lakossal szóváltásba keveredett, majd a járműből kiszállni készülő férfira a gépkocsi ajtaját szándékosan rácsukta, továbbá az autó ajtajába belerúgott.
A bántalmazott 34 éves férfi ezt követően a 38 éves férfi lakóháznak udvarába ment, majd őt ököllel több alkalommal megütötte. A cselekmények következtében mindketten megsérültek.
A rendőrök a 38 éves férfit garázdaság vétség, a 34 éves férfit pedig súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az eljárás során mindketten szabadlábon védekezhetnek.
Az ügyben a további eljárást a Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.