Garázdaság Etesen
Szóváltást követően rongált meg egy ajtót és egy sörpadot a 34 éves helyi férfi.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. szeptember 23-án 14 óra 58 perckor érkezett a bejelentés, miszerint az egyik etesi italozó előtt egy férfi dühöng, több tárgyat megrongál.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság járőrei a bejelentést követően a helyszínen elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 34 éves helyi lakost. A nyomozás adatai alapján a férfi a bejelentést megelőzően az alkalmazottal szóváltásba keveredett, majd a bejárati ajtót többször megrúgta, egy sörösüveget pedig összetört az italozó előtt. A férfi ezt követően szóváltásba keveredett egy vendéggel is, akit egy sörpaddal próbált megdobni.
A kapitányság épületébe előállított 34 éves etesi lakost a nyomozók garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.