Garázdaság Héhalomban
A gyanú szerint sörösüveggel akarta megütni, majd megdobni haragosát két férfi a település egyik italozójában.

A Pásztói Rendőrkapitányság garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 42 éves és egy 20 éves héhalmi férfi ellen.
A nyomozás adatai alapján a 42 éves gyanúsított 2020. szeptember 1-jén 20 óra körül a település egyik italozójának teraszán odalépett férfi ismerőséhez, majd hangos szóváltást követően egy sörösüveggel meg akarta ütni. A sértett a korláton átugrott és menekülni kezdett, amelyet követően a gyanúsítottak üldözőbe vették és több sörösüveget is utána dobtak, miközben hangosan fenyegetőztek.
A két férfit a Pásztói Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki.