Garázdaság lett a közlekedési vitából

2022. 12. 20., k - 09:12
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság két helyi férfi ellen indított büntetőeljárást.

Egy 31 éves győri férfi közlekedett személygépkocsijával Győrben, az Ipar úton 2022. december 19-én 10 óra 30 perc körül. Az előtte haladó, és az útról egy kapubejárójához lekanyarodó, majd leparkoló kistehergépkocsi sofőrjével, illetve annak utasával – a köztük kialakult közlekedési szituáció miatt – szóváltásba keveredtek. A tehergépkocsi sofőrje és utasa az autóból kiszálltak, és a személygépkocsihoz mentek. A vita köztük folytatódott, amelynek során a 31 éves győri fiatalembert egyikük arcon ütötte, míg a másik férfi egy-egy alkalommal a jármű rendszámtáblájába, és az autó oldalába belerúgott.

A helyszínre érkező rendőrök a kistehergépkocsi 41 éves sofőrjét, valamint 46 éves utasát elfogták, és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol őket a nyomozók garázdaság vétsége elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

1

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.