Garázdaság Mezőtúron
A rendőrök elfogták a mezőtúri férfit, aki karácsony után dühöngött az utcán.

A Mezőtúri Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy helyi lakos ellen. A 25 éves férfi 2019. december 28-án 12 óra körül, előzetes szóváltást követően, az utcán parkoló személygépkocsiban ülő ismerősét - a nyitott ablakon keresztül - ököllel arcon ütötte. Ezt követően a jogsértő a gépkocsi hátsó csomagtartójára is ráütött, amelyen horpadás keletkezett. T. Viktort a rendőrök elfogták és előállították a Mezőtúri Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A sértett – az elsődleges orvosi vélemény alapján - 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.