Garázdaság miatt elfogva

2021. 07. 16., p - 09:00
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A füzesabonyi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a helyi férfit.

A nyomozás adatai alapján egy 18 éves fiatal 2021. július 14-én 17 óra körül megjelent egy füzesabonyi családi ház bejárata előtt, ahol szóváltásba keveredett két lakóval. A két nő eközben elindult, de a helyi férfi továbbra is agresszívan viselkedett velük szemben és követte őket. A fiatal elővett az övtáskájából egy kést, mellyel fenyegette a nőket, ezért értesítették a rendőrséget.

A járőrök a helyi vasútállomáson elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit előállítottak a Füzesabonyi Rendőrkapitányságra, ahol felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.