Garázdaság miatt kell felelnie a dühében autót rongáló nőnek

2020. 12. 05., szo - 08:13
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szombathelyi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A rendőrök 2020. november 14-én elfogták és a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították azt a helyi lakost, aki a megyeszékhelyen, az Ady téren előzetes szóváltást követően, egy betondarabbal betörte élettársa autójának ablakait. A nyomozók a nőt gyanúsítottként kihallgatták, melynek során a bűncselekmény elkövetését beismerte. Vele szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

A szükséges eljárási cselekményeket a Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya elvégezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Szombathelyi Járási Ügyészségnek megküldte.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tetten ért betörő

A szombathelyi rendőrök a helyszínen elfogták azt a 41 éves férfit, aki egy gyógyszertárba tört be tegnap éjjel.

 

Lopás miatt keressük!

A székesfehérvári rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Halálos közlekedési baleset Kisújszállásnál

Egy férfi életét vesztette, továbbá hárman megsérültek, abban a közúti balesetben, ami a 4-es főúton Kisújszállás külterületén történt. A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek.