Garázsfeltörőket, fém tolvajokat fogtak el Ajkán
Elfogásokban eredményes napokat tudhat maga mögött az Ajkai Rendőrkapitányság.
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást az Ajkai Rendőrkapitányság az ellen a két fiatalkorú személy ellen, akik 2013. július 2-án éjfél után nem sokkal az egyik ajkai garázssoron több garázs ajtaját felfeszítették. A bűncselekmény elkövetését az arra járőröző rendőrök észlelték, így a két gyanúsítottat a helyszínen elfogták és az Ajkai Rendőrkapitányságra előállították.
A rendelkezésre álló adatok szerint a 16 éves és 17 éves devecseri lakosok három garázsba mentek be és onnan kéziszerszámokat, valamint italokat tulajdonítottak el, ezen kívül pedig további négy garázsba próbáltak bejutni.
Az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársai a két fiatalkorút gyanúsítottként hallgatták ki. Elszámoltatásukkor azt is elismerték, hogy az egyik kerékpárt, mellyel a helyszínre érkeztek, még induláskor lopták el Devecserből.
A 17 éves gyanúsítottat az Ajkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette és – mivel a fiatalkorú nem első ízben követett el hasonló bűncselekményt – előterjesztést tesz az előzetes letartóztatásának indítványozására.
Szintén az Ajkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást a 40 éves U. Attila és a 70 éves U. Béla Antal ajkai lakosok ellen, akiket 2013. július 1-jén fogtak el a helyi rendőrök. Apa és fia 2013. július 1-jén a hajnali órákban az egyik helyi telephelyről tulajdonított el bontott alumínium ablakpárkányokat, melyeket aztán leadtak egy közeli színes fém átvevő telepen. A két férfit – szabadlábon hagyásuk mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, ellenük lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik a nyomozás.