Gáz-riasztó fegyverrel követelte vissza a kölcsönadott pénzét

2023. 05. 05., p - 08:10
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a 28 éves budapesti nőt.

Nyomozás indult 2023. május 2-án egy 28 éves budapesti nővel szemben, aki az eljárás adatai alapján a pápai autóbusz-pályaudvaron jogosnak vélt tartozását fenyegetéssel akarta visszaszerezni egy helyi személytől. Az elkövető, miután a több százezer forintot nem kapta meg, akaratának érvényesítése nyomatékául a sértettet arra próbálta kényszeríteni, hogy üljön be vele egy taxiba. Ő azonban ennek nem tett eleget, és értesítette a rendőrséget. A kiérkező egyenruhások a helyszínen elfogták az elkövetőt, és annak táskájában lévő gáz-riasztó fegyvert lefoglalták.

A rendőrök a 28 éves nőt előállították a Pápai Rendőrkapitányságra, majd a nyomozók felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Nemzetközi elfogás

Fegyveresek raboltak ki egy benzinkutat Terebesen, majd az elkövetők szlovák oldalról magyar hon felé tartottak. De ez csak gyakorlat! Az államhatáron is átlépő bűnüldözési gyakorlatot tartott a magyar és a szlovák rendőrség.

 

Ki ismeri?

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.