Gázolaj tolvajok rendőrkézen

2014. 10. 29., sze - 09:06
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hétszáz liter gázolajat tulajdonítottak el, a Siklósi Rendőrkapitányság négy férfit fogott el lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Egy harkányi illetékességű mezőgazdasági vállalkozó feljelentése alapján indult nyomozás a Siklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen, akik 2014. október 18-án 20 óra körüli időben a kerítést kibontva jutottak be a sértett harkányi ingatlanának területére, ahonnan az ott leállított, három darab traktorból mintegy hétszáz liter gázolajat tulajdonítottak el.

A Harkányi Rendőrőrs körzeti megbízottja és a Bűnügyi Osztály nyomozói által végzett adatgyűjtést követően került a hatóság látókörébe egy környékbeli négyfős társaság.

A beszerzett adatok alapján megszervezett és végrehajtott rendőri intézkedések során a szóban forgó valamennyi személy elfogásra került. I. László 32 éves, K. Mihály 26 éves, K. Gábor 24 éves, valamint I. István 42 éves gyanúsítottak kihallgatásuk alkalmával beismerő vallomást tettek, melynek során az is kiderült, kinek és mennyi gázolajat értékesítettek.

Ezt követően a piaci árnál jóval alacsonyabb áron értékesített gázolaj egy része is lefoglalásra került, melyet a Siklósi Rendőrkapitányság vezetője Lubastyik Zoltán rendőr alezredes és Horváth János rendőr alezredes Harkányi Rendőrőrs parancsnoka személyesen adott át a sértettnek.

A Siklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a gyanúsítottak gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását kezdeményezi.

 


Kapcsolódó oldalak