Gázolajat loptak
Vádat emelhetnek a gyanúsítottak ellen.
Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a 38 éves férfi és két társa ellen, akik 2013. július 31-én kora este 60 liter gázolajat tulajdonítottak el egy kisigmándi telephelyen parkoló autóbuszból. A három férfi a kerítésen átmászva jutott be a cég területére. Kinyitotta a jármű üzemanyagtartályát, majd egy műanyag cső segítségével leszívta belőle a gázolajat. A távozó tetteseket az egyik buszsofőr vette észre, mikor indult volna ki a telepről. Utánuk futott, de szem elől tévesztette őket. A segítségül hívott rendőrök forró nyomon indultak az elkövetők után és egyiküket még éjfél előtt elfogták. F. Attilát előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Néhány nappal később a férfi két társát is elfogták a rendőrök. F. Attila, 17 éves fia és a 49 éves S. Józsefet ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja folytatott eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, melyet 2014. január 30-án vádemelési javaslattal zárt le és küldött meg a Tatabányai Járási Ügyészségnek.