Gépkocsifeltörő rács mögött

2023. 12. 12., k - 11:36
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a lopás bűncselekmények miatt elfogatóparancs alapján körözött 38 éves férfit.

A mátraverebélyi lakos november közepén Salgótarjánban parkoló gépkocsikat tört fel abból a célból, hogy elvigye azokból az értékeket. Törvényellenes cselekedetét november 16-án kora délután kezdte meg, amikor betörte egy, a vármegyeszékhely belterületén álló jármű jobb első szélvédőjét. Az autóból ellopott két táskát, amelyben a sértettek személyes iratai, közel 50 ezer forint, egy bankkártya és egy másik gépkocsi indítókulcsa, valamint forgalmi engedélye volt. A tettes eldobta a táskákat, a slusszkulcsot és a forgalmit az elkövetés helyétől nem messze, amelyeket a sértettek meg is találták.

Ezt követően a férfi eltávolította egy másik járműnek a kilincseit, lehúzta az ablakot, és a két ülés közti tárolóból kivett 20 ezer forintot. Ezzel a cselekményével közel 200 000 forint rongálási kárt okozott a sértettnek.

Másnap délelőtt folytatta bűnös ténykedését, és két gépkocsi szélvédőjét törte be, azonban nem járt sikerrel. Értékek nélkül távozott az autóktól, viszont a rongálással sok kárt okozott.

A salgótarjáni nyomozók információi alapján a bátonyterenyei rendőrök fogták el az elfogatóparancs alapján körözött férfit Mátraverebélyen. Előállították a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra, a nyomozók lopás bűncselekmények elkövetése miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

A Salgótarjáni Járásbíróság korábbi vagyon elleni bűncselekmények miatt 3 év fegyházbüntetésre ítélte a férfit, amelynek letöltését nem kezdte meg, így őt a hatóság tagjai átszállították a kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.