Gépkocsifeltörő rendőrkézen
A férfi Budapesten a XI., Budaörsi úton található egyik parkolóban egy terepjáró ponyva tetejét megrongálta és abból egy kést lopott el.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága büntetőeljárást folytat P. Dániel 23 éves budapesti lakossal szemben lopás vétsége miatt.
A gyanú szerint P. Dániel 2016. november 12-én 2 óra 20 perc körül megrongálta Budapesten egy XI., Budaörsi úti parkolóban álló terepjáró ponyva tetejét és abból egy kést lopott el. A közelben tartózkodó rendőr járőrszolgálata során figyelt fel P. Dánielre, aki a gépjárműben ült. A rendőr a gépjárműhöz sietett, de addigra az elkövető már a gépjármű mellett állt és állítása szerint csak melegedni ült be a terepjáróba, állítása szerint az nyitott állapotban volt. Ruházatának átvizsgálása során előkerült egy kés is, amellyel kapcsolatosan bevallotta, hogy az a gépjárműből származik, onnan tulajdonította el.
A rendőr a helyszínen észlelte, hogy a terepjáró ponyvájának teteje több helyen is meg van rongálva, abba vélhetően erőszakkal jutott be az elkövető.
Az intézkedő egyenruhások a férfit a helyszínen elfogták, előállították, gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene lopás miatt indult büntetőeljárás.