Gépkocsikra specializálódva
A szolnoki rendőrök eddig két budapesti férfit gyanúsítanak azzal, hogy az elmúlt időben több személygépkocsit is eltulajdonítottak az ország területéről.

A Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt V. László 47 éves és R. Tibor 50 éves budapesti lakosok ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2014. szeptember 26-án éjszaka Szolnok területéről eltulajdonított egy – az utcán parkoló – tehergépkocsit. Az egyenruhások 72 órán belül elfogták V. Lászlót és gyanúsítottként kihallgatták. Az alapos nyomozás eredményeként a rendőrök több helyen is házkutatást tartottak, így egy felsőpakonyi címen is, ahol megtalálták, majd lefoglalták az eltulajdonított tehergépkocsit. Ezen a helyszínen más lopott gépjárműveket és szétbontott gépjármű-alkatrészeket is találtak, melynek eredetét a rendőrök a büntetőeljárásban vizsgálják.
A rendőrök R. Tibort 2015. január 19-én 5 órakor budapesti lakóhelyén elfogták és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozók a gyanúsított lakcímén találtak és lefoglaltak egy másik lopott gépkocsit is, melyet a beszerzett adatok alapján 2015. január 15-én Budapestről loptak el.