Gereblyével, nyelével ütött
Két dorogházi férfit hallgattak ki gyanúsítottként a bátonyterenyei nyomozók.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. december 27-én 15 óra 20 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy dorogházi ingatlanban két férfi verekedik. A rendőrök a Bátonyterenyei Rendőrkapitányságra előállították H. Antal 33 éves dorogházi és Sz. Richárd 45 éves bátonyterenyei lakost.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján, a bejelentést megelőzően, a családi ház udvarán a két férfi között hangos szóváltás alakult ki. Ezt követően H. Antal egy gereblyét vett magához és azzal megütötte a 45 éves férfit, majd Sz. Richárd az eltört gereblyenyéllel ütötte meg vitatársát. A két férfi a bántalmazás következtében - az orvosi vélemény alapján - könnyű sérülést szenvedett.
A nyomozók a 33 éves és 45 éves férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az intézkedés alkalmával megállapítást nyert az is, hogy a Balassagyarmati Törvényszék BV. Csoportja elfogató parancsot bocsátott ki Sz. Richárd ellen, akit a hatóság őrizetbe vett.