„Grafikusnak tanulok, ezért szeretek betűket festeni”

2022. 08. 10., sze - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A terézvárosi rendőrök a helyszínen elfogták azokat a fiatalokat, akik a VI. kerületben épületek falait firkálták össze festékszóróval - rongálás miatt kell felelniük.

A terézvárosi járőrök 2022. augusztus 6-án éjjel 2 óra után a térfigyelő kamerán keresztül látták, amint fiatalok az Oktogonnál, a Liszt Ferenc téren, valamint az Andrássy úton az épületekre nonfiguratív falfirkákat fújnak. A rongálókat a helyszínen elfogták, majd előállították őket a rendőrkapitányságra.

A nyomozók a tetteseket gyanúsítottként hallgatták ki, egyikük beismerő vallomásában azt mondta, hogy grafikusnak tanul, ezért szeret betűket festeni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Hamza Jázmint

A lány kisvárdai otthonából ismeretlen helyre távozott, megtalálásához a rendőrség a lakosság segítségét kéri.