Gyakorlat közben jött meg az üzleti érzék

2014. 09. 25., cs - 07:32
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség még keresi a sértetteket. A nyomozók gyanúja szerint akár százan is lehetnek, akiktől pénzt csalt ki N. Martin.

Ütetszerűen elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya N. Martin ellen. A 23 éves miskolci férfit 2014. szeptember 24-én állították elő a tatabányai nyomozók és hallgatták ki gyanúsítottként. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított karórát, táskát, cipőt árult az interneten, de a vevők a pénzükért nem kaptak semmit sem. Gyanúsítotti kihallgatásán N. Martin elmondta, hogy barátjával 2012-ben indítottak el egy internetes oldalt, melyen karórát, táskát, cipőt, napszemüveget kínáltak eladásra. A vevők eleinte megkapták a kifizetett terméket, később azonban a gyanúsított egy-két megrendelőnek elfelejtette elküldeni a kifizetett árut. Ekkor jött rá N. Martin, hogy az üzlet így jövedelmezőbb és egyszerűbb is. 2014-ben már szándékosan nem küldte meg a megvásárolt termékeket a megrendelők részére. A 23 éves miskolci férfit a rendőrség őrizetbe vette.


Kapcsolódó oldalak