Gyanús alak

2021. 11. 13., szo - 09:09
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tiszakécskei rendőrök állampolgári segítséggel elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint több helyre is betört Lakiteleken.

2021. november első hétvégéjén az egyik lakiteleki oktatási intézménybe tört be egy ismeretlen személy, és onnan két laptopot lopott el. A tiszakécskei rendőrök széleskörű adatgyűjtést végeztek és a történtek után egy állampolgár értesítette őket, hogy egy gyanús – a nagyközségben eddig nem látott férfi – sétál.

A járőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol igazoltatták a 38 éves külföldi férfit. A ruházatátvizsgálás során megtalálták az egyik ellopott laptopot, valamint olyan eszközöket is találtak nála, melyeket egy korábbi helyi betörés során loptak el.

A férfit – akiről az is kiderült, hogy az egyik másik megyében körözik – lopás miatt a tiszakécskei nyomozók elfogták és őrizetbe vételét követően kezdeményezték letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.