Gyanúsítás a hamusítás után

2021. 08. 25., sze - 07:22
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi nyomozók két hét alatt azonosították és elfogták azt a 24 éves lovászt, aki bosszúból felgyújtotta munkaadója báláit.

Egy Cegléd külterületén található tanyán lángra kapott bálák miatt riasztották a tűzoltókat 2021. augusztus 8-án hajnalban. Az oltás után a tűzvizsgáló helyszíni megállapítása szerint gyújtogatás okozta a 360 szalma-, valamint a 600 szénabála leégését. A kár meghaladta a 8,6 millió forintot.

A ceglédi rendőrök felderítését nehezítette ugyan a nyomszegény helyszín, de találtak más módszert a tettes azonosítására. Talpaltak és gyűjtötték az adatokat, a beszerzett információk elemzésével szűkítették az elkövetői kört. A gyanú egy ott dolgozóra terelődött, ő azonban kitartóan tagadott, sőt megpróbálta bemártani egy volt munkatársát.

Az összegyűjtött bizonyítékok és a kihallgatási taktika meghozta a fordulatot, az eljárásban addig tanúként szereplő, 24 éves K. Jánosból 2021. augusztus 23-án gyanúsított lett.

Megtörve, részletesen vallott tettéről, milyen sorrendben, hogyan lobbantotta lángra a bálákat öngyújtójával. Utána a tanyán biztosított lakhelyére ment, majd aludni tért. Nem sokkal később hallotta a hangos riadalmat, kiszaladt és részt vállalt a jószágok mentésében.

Állítása szerint munkaadója iránt érzett haragja motiválta, nem bírta elfogadni gazdája mentalitását és az emberekhez való hozzáállását, ez idegesítette. Korábban többször összevitatkoztak, meg is fenyegette, amit végül 2021. augusztus 8-án hajnalban be is váltott – „Nem voltam szájhős” – jellemezte önmagát, majd hozzátette: „én nem vagyok haragtartó”.

Az őrizetbe vett K. János ellen rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya, egyben kezdeményezték letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.