Gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették a kerékpártolvajt
A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint egy helyi lakos több kerékpárt is ellopott Balmazújváros területén 2020. december első felében. A férfinek mindig ugyanaz volt a módszere. Gyalogosan járkált a város belterületén, majd amikor lezáratlan kerékpárokat talált, azt magához vette, hazavitte és az udvarán elrejtette.
A nyomozók széleskörű adatgyűjtésének köszönhetően rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt. A rendőrök az 55 éves férfit előállították, lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették. Beismerő vallomást tett. Az ellopott kerékpárokat az egyenruhások megtalálták, lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosoknak.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyekben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.
Kérjük, hogy fogadják meg Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait!
- A kerékpárt mindig zárják le még akkor is, ha csak rövid ideig hagyják ott!
- Figyeljenek arra, hova, hogyan és mihez rögzítik biciklijüket! Érdemes olyan masszív és hosszú zárat használni, amely lehetővé teszi a kerekek vázzal történő összezárását egy stabil, nem mozdítható tárolóhoz.
- A kerékpárt tanácsos valamilyen stabil tárgyhoz, kerítéshez vagy kerékpártárolóhoz, zárni.
- Lehetőség szerint ne elhagyatott, sötét helyen támasszák le a kerékpárjukat!
- Miután lezárták a biciklit, a kosárban, csomagtartón, kormányon ne hagyjanak semmilyen értéket!
- Használjon többféle zárat, ez nagyobb védelmet jelent!