Gyanútlan utazók réme volt
A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vettek egy mátraverebélyi nőt, aki több alkalmi lopást követett el.

A 24 éves nőt a nyomozók azokkal a lopásokkal gyanúsítják, amelyek idén történtek a Salgótarján és Mátraverebély között menetrend szerint közlekedő autóbusz- és két vonatjáraton. Február–márciusban két vonat- és egy autóbuszjáraton a tolvaj a kalaptartóra tett csomagokból és ruhákból pénz- és irattartókat zsákmányolt, kihasználva a sértettek figyelmetlenségét. Elsősorban pénzre hajtott – összesen 44 ezer forintot tett el –, így a tárcákban talált iratokat és bankkártyákat eldobálta, amelyek pótlásával további költségeket és bosszúságot okozott a sértetteknek.
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozói szerint a nő januárban lopott először, egy Mátraverebélyben leállított személygépkocsiból vitte el a sofőr szem előtt a pénztárcáját, de pénzt nem, csak iratokat és bankkártyákat talált benne. Azonban a bankkártyákat felhasználva több vásárlással 75 ezer forint kárt okozott.
Munkatársaink egy salgótarjáni lakásban fogták el a nőt, és intézkedtek a vele lévő 39 éves férfival szemben is, ugyanis május 25-én – az eladó figyelmetlenségét kihasználva – együtt pénzt próbáltak kivenni egy vegyesbolt kasszájából Nemtiben, de a kazetta zárva volt. A bátonyterenyei nyomozók zseblopással is gyanúsítják a férfit, tavaly szeptemberben Mátraverebélyben egy mobiltelefont zsákmányolt 45 ezer forint értékben.
A 24 éves nőt és 39 éves társát előállították a Bátonyterenyei Rendőrkapitányságra, kihallgatták, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály tanácsai:
A zsúfolt közterületek, bevásárlóközpontok, piacok, tömegközlekedési eszközök, állomások és megállók a zsebtolvajok számára ideális terepek! Ezeken a helyeken különösen figyeljenek értékeikre!
Tömegközlekedési eszközön fel- és leszálláskor táskájukat minden esetben fogják össze, szorítsák magukhoz!
A válltáskát mindig tartsák a testük előtt, vagy szorosan a hónuk alatt, így észrevétlenül senki sem nyúlhat bele!
Kabát zsebében, kosár tetején, a táska külső zsebében soha ne tartsanak értékeket, mert azt könnyen ellophatják anélkül, hogy észrevennék!
Amennyiben a lakcímet tartalmazó iratok mellett a lakáskulcsot is ellopják, sürgősen cseréltessenek zárat!
Fokozottan figyeljenek értékeikre, ha forgalmas helyen tartózkodnak!
Bűncselekmény esetén azonnal tegyenek bejelentést a legközelebbi rendőrkapitányságon vagy az ingyenes,, 112-es segélyhívó számon!