Gyerekek raboltak Mátészalkán

2014. 08. 26., k - 09:39
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két órán belül elfogták a gyanúsítottakat. (videóval)

Három fiatalkorúval és egy gyermekkorúval szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával folytat büntetőeljárást a Mátészalkai Rendőrkapitányság. A rendelkezésre álló adatok szerint a 13, 14, 16 és 17 éves mátészalkai tartózkodási helyű kamaszok 2014. augusztus 25-én 10 óra 45 perc körüli időben a város egyik utcáján veréssel fenyegettek meg egy 17 éves fiút, majd elvették telefonját és aprópénzét. A pulóverét is meg akarták szerezni, de a sértettnek sikerült elmenekülnie.

A mátészalkai nyomozók a bűncselekményt követő két órán belül elfogták a feltételezett elkövetőket, az eltulajdonított mobilt lefoglalták tőlük, hogy eljárás során visszaadják a tulajdonosnak. A rablás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiúkat őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.


Hírfolyam

 

Eltereléssel felfüggesztve

Az ózdi rendőrök három kábítószer-használóval szemben zárták le a vizsgálatot a DELTA Program keretében.

 

Kifosztás bűntett miatt keressük

A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 11030/432/2025. bűnügyi számon kifosztás bűntett miatt folytat eljárást.

 

Saját csapdájuk fogságában

Az emődi rendőrök az illegális tevékenységet rögzítő vadkamera felvételei alapján azonosították az orvvadászokat.

 

Besurranás

Karikagyűrűt lopott két férfi Egyházasfalun, a rendőrök rövid időn belül elfogták őket.

 

Drogériából lopott

A Dorogi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri az ismeretlen elkövető azonosításában.