Gyereket harapott meg egy kutya

2017. 03. 23., cs - 12:05
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottat zavarta az utcán a gyerekek hangoskodása, ezért kutyáját elengedte a láncról. Az eb egy kisfiút megharapott. A debreceni rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a nőt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. március 22-én 14 óra 30 perc körül Hajdúsámsonban egy nő vitatkozott az utcán kerékpározó gyerekekkel, akik szerinte hangosan játszottak. Az asszonyt a zaj annyira zavarta, hogy a háza udvarán, láncon tartott kaukázusi juhász kutyájával kiment az utcára, majd az ebet elengedte a láncról. Az egyik kisfiú elszaladt, azonban a kutya utolérte és beleharapott a bal combjába, majd behúzta egy közeli bokorba. A nő ekkor odament és a kutyáját elhúzta a sértettől. A kisfiú riadtan hazaszaladt és elmondta a történteket édesapjának, aki bejelentést tett a rendőrségre. A helyszínre érkező rendőrök adatgyűjtést végeztek és azonosították a kutya gazdáját egy 40 éves debreceni nőt, akit bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. Sz. Szilárdné a nyomozóknak beismerő vallomást tett.

A mentőszolgálat munkatársai a 13 éves gyermeket kórházba vitték, az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérülést szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.