Gyógyszerre kért pénzt, majd kirabolta segítőjét
Őrizetbe vette a rendőrség azt a nőt, aki erőszakkal szerezte meg egy férfi pénztárcáját Gyulán.

Gyulán, a Vásárhelyi Pál utcában lévő autóbusz-pályaudvarról 2014. április 22-én 20 óra 10 perc körül egy férfi kért rendőri segítséget. Elmondta, hogy egy nő elvette a pénztárcáját, majd elmenekült. A kiérkező járőrök a közelben igazoltatták a 20 éves sarkadi P. Renátát, aki a nyomozás adatai szerint megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. Mikor az utcán találkozott a férfivel először azt kérte tőle, hogy kísérje el az ügyeletes gyógyszertárhoz. Ott pénzt kért tőle gyógyszerre, majd elindultak a buszpályaudvarra. Leültek egy padra és a nő belenyúlt a férfinek abba a zsebébe, amelyikben a pénztárcáját tartotta. Erőszakkal elvette a tárcát, melyben iratok, valamint pénz is volt, majd taxiba ült és haza akarta vitetni magát Sarkadra. A járőrök azonban feltartóztatták és megtalálták nála a pénztárcát, melyet a pénz nagy részével együtt visszaadtak a sértettnek. A Gyulai Rendőrkapitányság a 20 éves sarkadi P. Renátát őrizetbe vette és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást ellene.