Gyorsan elfogták a pofozkodót
A budapesti rendőrök órákon belül azonosították a férfit, aki a gyanú szerint egy párt sajtótájékoztatóján többeket megütött a Széll Kálmán téren.
Egy politikai párt tartott sajtótájékoztatót Budapest II. kerületében, a Széll Kálmán téren 2021. október 11-én délután. A rendezvényt 14 óra 30 perc körül egy férfi zavarta meg, aki előbb csak szitkozódott, majd két résztvevőt megütött, egy harmadikat pedig megpróbált megütni. A bántalmazások során senki sem szenvedett orvosi ellátást igénylő sérülést, az elkövető elhagyta a helyszínt.
A fővárosi rendőrök néhány órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt, majd a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai segítségével még aznap este II. kerületi lakásán elfogták. A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a 48 éves V. Pétert előállították, és garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi nem tett vallomást.