Gyűrűk a szájban

2022. 06. 26., v - 10:57
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt percen belül a tettes elfogásával reagáltak a nagykőrösi rendőrök arra a bejelentésre, amely szerint egy nő két aranyékszert lopott egy helyi üzletből. Személyleírás alapján megtalálták, ahogyan a gyűrűk is előkerültek.

Egy utóballagási ajándéknak szánt aranygyűrű iránt érdeklődő ügyfél távozása utáni pakoláskor tűnt fel egy nagykőrösi üzlet eladójának 2022. június 22-én délelőtt, hogy a tálca tartalma hiányos. Két ékszer helye maradt üresen, a felvételek tanulsága szerint ugyanis azokat a kb. 160 centiméter magas, vékony, szőke és farmerruhát viselő ügyfél – kihasználva az alkalmazott pillanatnyi figyelmetlenségét - a szájában elrejtve lopta el.

A bejelentés 10 óra 35 perckor futott be, a közterületen szolgálatot teljesítő járőrök öt perccel később már azt jelentették, a helyi buszállomáson elfogták a személyleírásnak megfelelő nőt. Ráadásul a kb. 150 ezer forintot érő gyűrűk is előkerültek – már nem a szájából, hanem a retikülből.

A 43 éves, kecskeméti illetőségű, rendszerint külföldön táncosnőként dolgozó asszony kihallgatásán elmondta, a helyi strandra érkezett volna, ám az zárva volt, ezért úgy döntött, társít egy ékszerboltot lopási szándékához, mivel a korábban külhonban megkeresett pénzét azóta felélte. Meséje szerint ajándékba szánt gyűrűt keresett, majd amikor az eladó két másik vevővel kezdett foglalkozni, szájába csúsztatott kettőt a tálcán lévő kínálatból. Elsétált a buszállomásra, és Kecskemétre induló járatára várt, amikor a rendőrök érkezése megmásította útirányát.

Az asszony ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.