Hajsza az életért
Gyermekük életmentő műtétjét utasították vissza a dóci szülők.
A szegedi klinikáról jelentették be a rendőrség ügyeletére 2013. március 12-én, hogy egy akkor 14 éves kislánynál vakbélgyulladást diagnosztizáltak. A gyereket azonnal műteni kellett volna, de elszökött az intézményből. A kislányt nagymamája kísérte be a kórházba hasi panaszokkal. A gyerek hisztérikusan fogadta az operáció szükségességéről szóló hírt. Miközben nagymamája az osztályra kísérte, elszaladt. Apja vette fel autójába a Tisza-parton, és hazavitte Dócra. A szülőket az orvosok és a rendőrök is próbálták telefonon meggyőzni arról, hogy vigyék vissza az egészségügyi intézménybe a gyereket, de hajthatatlanok voltak. Arra hivatkoztak, hogy szerintük a kislány jól van, a műtét nem szükséges. Még azzal sem törődtek, hogy az orvosok közölték, akár életveszélyes állapotba is kerülhet a gyerek, ha sürgősen nem műtik meg.
Végül a Szegedi Rendőrkapitányság rendőrei mentek a gyerekért Dócra, akit a szülők még ekkor sem akartak elengedni. Az apa csak azután hagyta beszállni a gyereket a mentőbe, hogy a rendőrök kényszerintézkedést helyeztek kilátásba. A kórházban hosszas győzködés után beleegyeztek a műtétbe, ami nélkül az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a kislány állapotának súlyosbodására, akár életveszélyes állapot kialakulására is számítani lehetett volna.
A beavatkozás sikeres volt, a kislány azóta felépült.
A Szegedi Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a 39 éves Sz. Norbert Rolandot és 33 éves feleségét. A szülők ellen folytatott nyomozást a rendőrség befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal az ügyészségnek megküldte.