Halálos fordulás
Vádemelést javasol a rendőrség a ferencszállási halálos baleset okozója ellen.
A nyomozás adatai szerint 2013. augusztus 2-án 17 óra 40 perckor egy szerb személygépkocsi Ferencszállás belterületén megállt, majd balra nagy ívben akart visszafordulni. A művelet során nem biztosított elsőbbséget egy Makó felé közlekedő motorkerékpárnak és összeütköztek. A baleset következtében a motor vezetője, egy 68 éves férfi a helyszínen elhunyt, feleségét súlyos sérülésekkel vitték kórházba a mentők.
A Makói Rendőrkapitányság halálos közúti baleset okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki S. R. 53 éves kikindai lakost. A szerb állampolgárságú férfi ellen folytatott nyomozást a rendőrség 2014. március 31-én befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal az ügyészségnek megküldte.