Halálos motorcsónak-baleset a Dunán
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatója.
.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatója.
.
A rendőrök több mint 4,5 millió forint értékű arany ékszert foglaltak le egy 39 éves férfitól.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt keresi a képen látható férfit.
A Delta Program keretében Tolna vármegyében is kiemelt hangsúlyt fordítanak a rendőrök a prevencióra, ezért valamennyi iskolába ellátogatnak, ahol mind a diákokat, mind szüleiket tájékoztatják a kábítószerek veszélyeiről.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi fiú megtalálásához.
A józsefvárosi rendőrök újra kristályt terjesztő férfin ütöttek rajta.
Az ajkai rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése ügyében.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület között köttetett meg az együttműködés.
A körmendi rendőrök igazoltatták azt a sofőrt, akinél jelzett az alkoholszonda. Ha ez nem lenne elég a férfit korábban végleg eltiltották a vezetéstől. 24 órán belül mások is fennakadtak a szondás ellenőrzésen.
Budapest rendőrfőkapitánya dicséretben részesített három fővárosi rendőrt, akik nem fogadták el a vesztegetésként felajánlott pénzt.
A Pest vármegyei rendőrök is csatlakoztak a ROADPOL „2Wheelers” akciójához.