Halálos tűzeset- lezárult a nyomozás

2013. 10. 10., cs - 15:33
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két személlyel szemben élt vádemelési javaslattal a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

Foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetése miatt folytatott eljárást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya.

A nyomozás adatai alapján 2012. június 14-én a reggeli órákban egy nyírlakpusztai szociális otthonban a bent lakók hulladékot égettek. A tűz meggyújtására az intézmény vezetője, K. László 44 éves, sümegi lakos adott –jogszabályellenes – utasítást a szintén sümegi, 38 éves Sz. Ervin részére. A férfi ennek eleget tett, majd a parázsló tüzet megfelelő őrizet nélkül hagyta. Az otthon egyik női lakója ismeretlen körülmények között a lángok áldozatává vált, holttestét a tűzrakás helyén maradt hamuban találták meg.    

A gyanú szerint K. László foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségét követte el, Sz. Ervin ugyanilyen cselekménye pedig halált okozott.

Az ügy iratait a rendőrség a napokban vádemelési javaslattal küldte meg a Tapolcai Járási Ügyészségnek.


Hírfolyam

 

Hirtelen felindulásból karcolt

Parkolási konfliktus vezetett odáig Győrben, hogy egy 51 éves férfi megrongált egy autót, a rendőrök a helyszínen elfogták.

 

Felismeri?

A Miskolci Rendőrkapitányság azt a nőt keresi, aki ellopott egy pénztárcát a Tiszai pályaudvar környékén, majd a sértett bankkártyájával vásárolt egy dohányboltban.

 

Dílert fogtak el Makón

Növényi törmeléket, fehér port, drogterjesztéshez használt eszközöket, valamint pénzt foglaltak le egy makói nőtől, aki lakásán és egy cég telephelyén is árulta a szereket.

 

Félelemkeltés a telefonfülkéből

A 45 éves férfi a debreceni 22 emeletes társasház felrobbantásával fenyegetőzött. A járőrök egy órán belül elfogták, a nyomozók pedig most befejezték az ügy vizsgálatát.