Halált okozó testi sértés bűntett miatt nyomoznak

2023. 09. 19., k - 19:15
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja tovább a haláleset körülményeit.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2023. szeptember 19-én a hajnali órákban a salgótarjáni Acélgyári úton holtan találtak egy 44 éves férfit. A haláleset körülményeinek vizsgálatát közigazgatási hatósági eljárás keretében kezdte meg a Salgótarjáni Rendőrkapitányság.

A közigazgatási eljárás során adat merült fel arra vonatkozóan, hogy a férfi halála összefüggésbe hozható egy 28 éves salgótarjáni lakossal.

A beszerzett adatok birtokában a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett vonatkozásában indított büntetőeljárást a 28 éves salgótarjáni lakos ellen, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak és őrizetbe vettek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik annak a nőnek az azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy szegedi üzletben napszemüveget lopott.

 

Ki ismeri fel?

A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik egy bolti tolvaj azonosításához.

 

Kétkerekűt lopott

Lezárult a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki eltulajdonított Szegeden egy biciklit.

 

Remekeltek

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata a 2. helyen végzett az Országos Rendőr Kispályás Labdarúgó Bajnokságon. Kollégáink ezzel a sikerrel jogot nyertek a Belügyminisztérium szervei részére szervezett tornán való részvételre is.

 

Közösen ellenőriztek

A kunszentmiklósi rendőrök a közlekedési hatóság közreműködésével nézték át az autókat.