Hálóval fogtak halakat a Kis-Balaton zalai szakaszán (fotók)

2014. 05. 04., v - 13:03
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A három férfit orvhalászattal gyanúsítják.

Vádemelési javaslattal zárta le a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya azt a nyomozást, amelyet orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.

A gyanú szerint három férfi engedély nélkül a vízbe kivetett hálókkal akart halakat fogni 2014. március 8-án a Kis-Balatonnál, a Kányavári sziget déli oldalán. A nyomozás során kiderült, hogy engedély nélkül összesen több tíz kiló kárászt és keszeget lopott el a három férfi, akiket a nagykanizsai rendőrök elfogtak, és a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki. Mindhárom gyanúsított megbánta tettét, közülük ketten testvérek, elmondták, hogy munkahelyükön a szemetes kukában találták a hálót, és megbeszélték, hogy megpróbálnak vele halat fogni. A harmadik gyanúsított elmondta, tudta, hogy bűncselekményt követnek el, ennek ellenére lement a két férfival a partra, de tettére magyarázatot adni nem tudott, vele szemben az ügyészség megszüntette a nyomozást.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya B. József 48 éves és B. István 46 éves zalakarosi férfiak ellen orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.

 

 


Kapcsolódó oldalak