Hamis bejelentést tett az okmányirodában

2014. 01. 08., sze - 09:15
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Külföldön elvették vezetői engedélyét, de itthon újat csináltatott. Magánokirat-hamisítás miatt áll most bíróság elé.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást G. Attila 55 éves lepsényi lakos ellen. A férfi 2012-ben külföldön tehergépkocsit vezetett, amikor egy közúti ellenőrzéskor az igazoltatást végző rendőrök elvették tőle a vezetői engedélyét. G Attila azonban új jogosítványt kért. Az Enyingi Okmányirodában bejelentette, hogy elvesztette vezetői engedélyét és hamis nyilatkozata alapján, újat vehetett át.

A férfi azonban nem kerülhette el a felelősségre vonást. A külföldi hatóság jelezte a magyar rendőrségnek, hogy a lepsényi gépkocsivezető jogosítványát bevonták, ezért G. Attila ellen büntetőeljárás indult.

 

A férfi gyanúsítottkénti kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését. A Vizsgálati Osztály az ügyben bíróság elé állítást kezdeményezett, így még ezen a héten ítélet születhet.


Kapcsolódó oldalak