Hamis magánokirat

2014. 08. 27., sze - 09:38
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság lezárta a szarvasi férfi ellen indított nyomozást.

Egy hatóság feljelentése alapján indított eljárást a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya F. Tamás ellen. A nyomozás adatai szerint a 30 éves férfi 2014. március 11-én közlekedett tehergépjárművel Cserkeszőlő település belterületén, amikor egy az egyik hatóság munkatársai ellenőrzés alá vonták.

Az ellenőrzéskor F. Tamás más nevére kiállított menetíró berendezésben lévő gépjárművezetői kártyát adott át a hatóság munkatársainak.

A rendőrség a feljelentés adatai, illetőleg az ügyben beszerzett információk alapján hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki F. Tamást, aki a terhére rótt bűncselekmény elkövetését a nyomozóknak elismerte.

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság a férfi ellen az eljárást 2014. augusztus 14-én befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes járási ügyészség részére.

 


Kapcsolódó oldalak