Hamis sportorvosi igazolások

2021. 07. 06., k - 06:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi nyomozók lezárták a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint 160 versenyengedélyt hamisított.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának rendőrei 2020. november 27-én állították elő az akkor 52 éves budapesti lakhelyű K. Zoltánt, mert a gyanú szerint egy orvos nevével visszaélve négy év alatt 160 sportorvosi igazolást állított ki tényleges vizsgálatok nélkül, illetve azokba több hamis bejegyzést is rögzített. A nyomozás adatai szerint az orvosi végzettséggel nem rendelkező gyanúsított 145 személyt csapott be többször is, alkalmanként 3000 és 6000 forint közötti összegeket kérve a hamis igazolásokért.

Az összesen 495 rendbeli bűncselekmény – köztük kuruzslás bűntett, közokirat-hamisítás bűntett és csalás vétség - miatt kihallgatott K. Zoltán az eljárás során beismerő vallomást tett. Az újbudai nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészség részére.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.