Három betörés - egy gyanúsított
A kiskunmajsai rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint házakból és egy büfékocsiból lopott.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Kiskunmajsai Rendőrőrsének nyomozói 2019. május 6-án 5 órakor lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vettek egy 24 éves helyi lakost. A férfi a gyanú szerint 2019. április 12-én 8 óra körül bemászott egy ingatlan kapuján, majd a ház bejárati ajtaját befeszítette, és a lakásban kutatást végzett, ám végül semmit nem tulajdonított el.
A férfi május 3-án újabb vagyon elleni bűncselekményeket követett el. Az éjjeli órákban egy büfékocsi ablakát törte be, majd a járműbe bejutva pénzt és szeszes italt lopott el. Néhány órával később – kora reggel – egy kerítésen átmászva benyomta a portán lévő ház ablakát. Az épületből arany ékszert, táblagépet vitt el.
A nyomozók rövid időn belül beazonosították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helybéli férfit, akit kihallgatását követően őrizetbe vettek. A kiskunmajsai rendőrök előterjesztést tettek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.