Három bűncselekmény két órán belül

2019. 11. 12., k - 14:29
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunmajsai rendőrök őrizetbe vették azt a helyi lakost, aki a gyanú szerint hajnalban három bűncselekményt követett el.

A Kiskunmajsai Rendőrőrs munkatársai 2019. november 11-én hajnalban őrizetbe vettek egy helybélit.

A gyanú szerint a 34 éves nő 1 óra után az egyik Kiskunmajsai családi ház utcafronti ablakán a redőnyt kifeszítette, a szúnyoghálót leszakította, majd a bukóra nyitott ablakon keresztül megpróbált bejutni az ingatlanba. A szomszéd felfigyelt a zajra, megzavarta az elkövetőt, aki elmenekült.

Nem ment messzire, az előző helyszíntől pár tíz méter távolságra jogosulatlanul bement egy ingatlan udvarára, ahol egy nyitott tehergépkocsit talált. Kutakodott a járműben, amelyből egy régi típusú mobiltelefont, fém cigarettásdobozt és egy bérpapírt lopott el. Mindeközben a sértett tetten érte a nőt, aki a telefont visszaadta, majd távozott a helyszínről.   

Három óra körül már egy közelben lévő, közterületen parkoló tehergépkocsi hátsó ajtaját nyitotta ki, majd a csomagtéren keresztül átmászott az utastérbe, ahol értékek után kutatott. A járműből azonban nem tudott semmit eltulajdonítani, ugyanis a rendőrök tetten érték és elfogták. Előállítását követően – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség és annak kísérlete miatt. A nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A nő egyébként nem volt ismeretlen az egyenruhások előtt, ugyanis nem ez volt az első eset, hogy eljártak vele szemben. Néhány hónappal korábban hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése miatt folytattak vele szemben nyomozást.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!