Három kilogramm kábítószer - videóval
A fővárosi felderítők közel három kilogramm kábítószert foglaltak le egy férfitől és egy nőtől Budapesten a VII. kerületben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Vizsgálati Osztálya nyomozást folytat N. Attila 50 éves budapesti férfival szemben kábítószer-birtoklás bűntett, míg D. Anita 32 éves szintén budapesti nővel szemben kábítószer-birtoklás vétség megalapozott gyanúja miatt.
D. Anitát 2017. április 11-én 19 óra körüli időben Budapesten, a VII. kerületben igazoltatták a rendőrök és 23 gramm marihuánát találtak nála.
Röviddel ezután, a helyszín közelében a rendőrök igazoltatni akarták N. Attilát, aki a rendőröket észlelve megpróbált elmenekülni, azonban a nyomozók elfogták és 400,83 gramm MDMA tartalmú tablettát, 610,31 gramm marihuánát, 125,75 gramm feltehetőleg amfetamint, 767,56 gramm fehér kábítószergyanús anyagot és több nylon tasakot találtak nála.
A házkutatások során előkerült további 1053 gramm kábítószergyanús zöld növényi anyag, mely feltehetőleg marihuána illetve kábítószer fogyasztáshoz szükséges eszközök.
A férfit és a nőt elfogásuk után a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. N. Attilát őrizetbe vették, társa a 32 éves nő szabadlábon védekezik.