Három lakásba is besurrant egy 28 éves szegedi férfi

2026. 07. 22., sze - 16:31
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói egy 28 éves helybéli férfit gyanúsítanak azzal, hogy három szegedi lakásból is lopott.

Első alkalommal áprilisban, egy Kossuth Lajos sugárúti lakás nyitva hagyott ajtaján jutott be a férfi, ahonnan egy pénztárcát vitt el a benne lévő készpénzzel, bankkártyával és okmányokkal együtt.

Néhány héttel később egy Batthyány utcai lakásba már egy társával ment be. Az ott talált ékszertartó dobozból több aranyékszert – köztük egy 50 év pedagógusi munkáért adományozott arany pecsétgyűrűt – tulajdonítottak el. A lopással okozott kár mintegy 3,3 millió forint.

Július elején egy Osztrovszky utcai lakásból 12 ezer forint készpénzt vitt el, azonban a sértett észrevette, ezért a férfi elmenekült.

A nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, elfogatóparancsot adtak ki ellene, majd július 19-én elfogták. A férfival szemben a rendőrök három besurranásos módszerrel elkövetett lopás miatt folytatnak büntetőeljárást.

A rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy otthonról még rövid időre se távozzanak úgy, hogy a bejárati ajtót nyitva hagyják, mert a besurranó tolvajok gyakran éppen az ilyen alkalmakat használják ki.


Kapcsolódó oldalak