Három óra alatt elfogták

2024. 01. 10., sze - 09:55
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A biharkeresztesi rendőrök elkapták azt a 23 éves férfit, aki betört egy berekböszörményi házba. A nyomozók megtalálták és lefoglalták az összes ellopott portékát.

A fiatalember 2024. január 6-án besurrant egy berekböszörményi ház kertjébe, betört az ingatlanba, majd magához vett mindent, amit értékesnek gondolt. Főleg elektronikai eszközökre utazott, egy táblagépet, egy karórát, egy televíziót, egy hangszórót, egy fényképezőt, de még egy gyermekkerékpárt is elvitt. Sokáig azonban nem örülhetett a zsákmánynak. A sértett másnap délután jelentette be a rendőrségen a betörést, a helyi rendőrök pedig alig három óra múlva már kopogtattak a tettesnél. Elfogták, kutatást tartottak nála, és mindent hiánytalanul megtaláltak, lefoglaltak.

Lopás bűntette miatt kell felelnie.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.