Három órán belül elfogták a gázolót a kecskeméti rendőrök
Segítségnyújtás nélkül hagyta ott a traktort vezető férfi a megsérült kerékpárost.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást indított segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. szeptember 24-én 7 óra 20 perckor, egy kék színű Mountain Bike típusú kerékpárral közlekedett egy 16 éves lány Kecskeméten, a Mártírok útján a Kuruc tér irányába, amikor egy vele azonos irányba haladó, ismeretlen forgalmi rendszámú traktor nem tartott kellő oldaltávolságot előzése közben és elütötte őt. A sértett az ütközés következtében elvesztette az egyensúlyát és az úttest melletti vízelvezető árokba esett, melynek következtében az elsődleges orvosi vélemény alapján 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A traktor ismeretlen vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.
A kecskeméti rendőrök azonnal megkezdték az ismeretlen sofőr felkutatását és beazonosítását, mely rövid időn belül eredményre vezetett. Az egyenruhások a bejelentéstől számított 3 órán belül, Lajosmizse belterületén elfogták és a kapitányságra előállították K. István 57 éves lakiteleki lakost.
A férfit segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. K. István az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik.