Három perc múlva elfogták - videóval

2017. 04. 01., szo - 08:49
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A zuglói rendőrök egy nap alatt három gépkocsifeltörőt fogtak el Budapest, XIV. kerületében. A legutolsó elfogást a térfigyelő szolgálat is segítette.

A nyomozás adatai szerint a két fiatalkorú budapesti lakos 2017. március 31-én 22 óra 10 perc körül megpróbált feltörni Budapesten, a XIV. kerület Cserei utcában egy parkoló gépkocsit.

A cselekményt kamerán keresztül észlelték a zuglói térfigyelő központ rendőrei, ezért értesítették a járőröket.

Az egyenruhások a jelzéstől számított három percen belül a helyszínre érkeztek, ahol elfogták a két feltételezett elkövetőt.  Még az intézkedés során kiderült az is, hogy a fiatalok másik kettő parkoló autót is megkíséreltek feltörni, további egy autót pedig ki is tudtak nyitni, ezt vezetni is akarták, de nem tudták beindítani. A rendőrök megtalálták a budapesti lakosok nadrágzsebében azokat a szerszámokat – kalapács, csavarhúzók, fúrófej, imbuszkulcs - is, amelyeket a feltörésekhez használtak.

A járőrök a két feltételezett elkövetőt a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A zuglói rendőrök 2017. március 31-én 3 óra 40 perckor a Budapest, XIV. kerület Gizella utcában is elfogtak egy gépkocsifeltöréssel gyanúsítható férfit, akit szintén gyanúsítottként hallgattak ki.


Hírfolyam

 

Látta az esetet?

A hajdúböszörményi rendőrök a lakosság segítségét kérik.

 

25 éves rejtély végére került pont

Az ifjabb K. Péter halálával összefüggésben indított nyomozás fejleményeiről tartott sajtótájékoztatót Fekete Géza r. alezredes, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese és Tóth László r. alezredes, a főkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője.

 

Szemtanúk jelentkezését várjuk

A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/387/2025. bűnügyi számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.

 

Pakkban árulta a drogot

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt folytat eljárást egy 51 éves férfival szemben.

 

Rendőrök a polgári védelmi táborban

A győrújbaráti rendvédelmi szaktáborban általános iskolásoknak toborzó és bűnmegelőzési kollégáink közösen mutatták be a hivatástudat alapjait - játékosan, mégis komolyan.