Hat hónap fogházbüntetés a kerékpártolvajnak
A Békéscsabai Rendőrkapitányság bíróság elé állítással fejezte be a nyomozást, a férfival szemben két hónapon belül bírósági ítélet született.
A Békéscsabai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűntett és három rendbeli lopás vétség miatt folytatott eljárást Sz. János dobozi lakos ellen, aki a nyomozás adatai szerint 2014. augusztus és szeptember hónapban négy kerékpárt lopott el Doboz területéről. A gyanúsított úgy követte el a cselekményeit, hogy három alkalommal kerékpártárolókban lezárt kerékpárok lakatjait vágta el egy fogóval, egyszer pedig lezáratlan biciklit tolt el arról a térről, ahol a tulajdonosa őrizetlenül hagyta. A 32 éves férfi hazavitte és szétszerelte a bicikliket, majd vastelepen értékesítette az alkatrészeket. A nyomozók a házkutatások alkalmaival a férfi lakhelyén és a vastelepen lefoglalták az alkatrészek egy részét, amelyeket visszaadtak a sértetteknek.
A Békéscsabai Rendőrkapitányság 2014. október 20-án lezárta a nyomozást és az eljárás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal a Békéscsabai Járási Ügyészségnek továbbította. Az ügyészség vádat emelt, és a Békéscsabai Járásbíróság 2014. október 29-én hat hónap fogházbüntetésre ítélte a 32 éves férfit, amelynek végrehajtását két évre felfüggesztette.