Hátrahagyták a lopott tárgyakat
Két őcsényi férfi ellen javasol vádemelést a rendőrség.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság eljárást folytatott lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két őcsényi lakos ellen.
A 24 éves és a 23 éves fiatalember a nyomozás adatai szerint 2017. április 19-én délután egy szekszárdi parkolóban álló járműből bográcsokat, nyársakat és grill rácsot loptak el, melyek egy részét a közelben hátrahagyták.
A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket, melynek során beismerték a bűncselekmény elkövetését. Vallomásukban elmondták, hogy tettüket hirtelen ötlet vezérelte. A két férfi az eljárás során szabadlábon védekezhet.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a nyomozást befejezték, az ügyet vádemelési javaslattal az ügyészségnek a napokban átadták.
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a járművek ajtóit minden esetben be kell zárni, és arra is ügyelni kell, hogy ne legyenek értékek az utastérben látható helyen.
Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válik, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívó számon.