Házakat fosztogatott – elfogták

2023. 11. 16., cs - 11:44
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jánoshalmi rendőrök őrizetbe vettek egy 27 éves férfit, aki öt vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítható. Volt egy társa is, aki az egyik esetben segítséget nyújtott az elkövetéshez. Őt már korábban kihallgatták.

 

A gyanú szerint egy 24 éves jánoshalmi lakos 2023. szeptember 21-én délután a kerítésen keresztül bemászott egy ingatlanra, és a nyitott házból közel 800 ezer forintnyi értéket tulajdonított el. Tévé, laptop, fűkasza volt a zsákmánya, illetve elvitt egy bőröndöt is, ami teli volt ruhával. A nyomozók alig fél nap alatt eljutottak a feltételezett tetteshez, és az eltűnt tárgyak jelentős részét lefoglalták.

Erről az esetről korábban már beszámoltunk, ahol leírtuk, hogy az ügyben a rendőrök tovább vizsgálódtak, és kiderült, nem alaptalanul. A férfinek volt egy bűntársa, egy 27 éves helybéli, akit a Jánoshalmi Rendőrőrs munkatársai 2023. november 15-én őrizetbe vettek. Az idősebb bűnelkövető ugyanis további három lopással gyanúsítható. Október 11-én egy udvarról baromfit, ereszcsatornát, fémtárgyakat, autóalkatrészeket emelt el, öt nappal később pedig egy házból pénzt, láncfűrészt, egy másik helyről pedig többek között tévét, hangfalat tulajdonított el.

A nyomozók kezdeményezték a lopásokkal gyanúsítható 27 éves férfi letartóztatását. Fiatalabb társa – aki csak az első bűncselekmény végrehajtásában segített – a továbbiakban is szabadlábon védekezhet.


Hírfolyam

 

Kiszolgáltatott emberrel végeztetett munkát, őrizetbe vették

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberkereskedelem és kényszermunka bűntette, valamint más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 59 éves sárkeresztúri férfival szemben, aki hosszabb időn keresztül kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, akarata ellenére dolgoztatott egy idős férfit.

 

Keressük a rongálót

A Kaposvári Rendőrkapitányság a 14010/851/2025. bűnügyi számon rongálás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

 

Felismeri a fiatalokat?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.