Házi őrizetben
A három férfit rablás elkövetésével gyanúsítják.
Mint arról korábban hírt adtunk a gyanúsítottak 2014. június 7-én 1 óra körüli időben Budapest XI., Hamzsabégi sétány és Fehérvári út kereszteződésében három fiataltól értékeik átadását követelték. A fenyegetés hatására a sértettek átadták irataikat, készpénzüket és telefonjukat.
Néhány perccel később a Budapest XI., Hamzsabégi sétány és Bartók Béla út kereszteződésében a gyanúsítottak cigarettát kérve szólítottak meg egy fiatalokból álló társaságot. Megfenyegették és felszólították őket, hogy pakolják ki a zsebeiket, különben bántódásuk esik. A sértettek ekkor futásnak eredtek, egyiküket azonban támadóik utolérték és bántalmazták, majd elvették mobiltelefonját.
A hegyvidéki rendőrök a sértettektől kapott személyleírás alapján 2014. június 7-én 23 óra 40 perckor Budapest XI., Kosztolányi Dezső téren igazoltatták és elfogták a rablókat. Ruházatuk átvizsgálása során több, a bűncselekményhez kapcsolódó bizonyítékot találtak.
Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le. Az illetékes bíróság 2014. június 10-én elrendelte a rablás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Cs. Béla és két társa házi őrizetét.