Házról házra járt a szarka

2025. 05. 27., k - 11:55
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dabasi rendőrök elfogták azt az 55 éves férfit, aki házakba besurranva lopta el a lakók értékeit.

A tolvaj, M. László 2024 márciusában ment be egy dabasi házba, ahonnan húst, tisztítószereket és italokat vitt el. Egy hónappal később a férfi újra ennél a háznál próbálkozott, de a lakók tanultak az esetből, és már megfelelően zárt ajtók várták az 55 éves férfit.

A besurranó 2024 novemberében lendült újra akcióba. Ekkor egy családi ház kerítését kivágta, majd bejutott az ingatlanba és hűtőből ragadott magához 15 liter étolajat. Ezt követően a kertben nyitva parkoló autóból lopott el egy szerszámkészletet és egy akkumulátoros kerékkulcsot annak töltőjével és táskájával együtt. 2025 januárjában ismét szerencsét próbált ennél a háznál. Könnyedén bejutott, és sikerült a fagyasztóból húsokat ellopnia. Másnapra a hűtőszekrény egy spaniferrel volt lezárva, így hiába ment oda harmadjára is, elvinni már nem tudott semmit.

A tolvaj ezek után sem adta fel, további két házba próbált meg bejutni, de azokból végül nem jutott zsákmányhoz.

A dabasi szarka sorozatának végül május 21-én vetettek véget. Kora este egy családi házba tört be, ahol kávéfőzőt, rézmozsarat és egy falvédőt zsákmányolt. Ezeket táskába pakolta, és elsétált. M. Lászlót a ház egyik lakója észrevette, utolérte, és közben hívta a rendőröket is, akik elfogták a besurranót, akit azóta a bíróság le is tartóztatott.


Kapcsolódó oldalak