Hét embert akart egy tranzitban átcsempészni a határon

2013. 09. 24., k - 09:22
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai az M70-es út 3+800 kilométerszelvényénél ellenőrizték egy magyar Ford Transit utasait 2013. március 8-án 17 óra 50 perckor. A gépkocsit egy magyar férfi vezette és rajta kívül négy algériai, kettő pakisztáni és egy tunéziai férfi ült az autóban.

A gyanú szerint a sofőr korábban megállapodott afgán ismerősével, hogy 500 euro fizetség ellenében a hét utast elviszi Szlovénián keresztül Olaszországba. A 34 éves férfi a megbeszéltek szerint Budapesten felvette megbízóját, aki a kocsiban kifizette a korábban kialkudott fuvardíjat, majd felvették a hét férfit. A kilenc utazó együtt indult el, majd néhány utcával odébb a megbízó kérte az autóvezetőt, hogy tegyék ki őt. A sofőr a hét férfivel haladt tovább, amikor Muraszemenyénél a rendőrök ellenőrizték őket.

A nyomozás adatai alapján kiderült, hogy a budapesti férfi tudott arról, hogy utasai érvényes úti okmányokkal illetve a határátlépéshez szükséges engedélyekkel nem rendelkeznek. A rendőrök azt is felderítették, hogy az afgán megbízó és a magyar szállító korábban több alkalommal juttattak külföldre migránsokat.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a 41 éves Mir Q. K. és a 34 éves H. Krisztián budapesti lakosokkal szemben az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak